Az olvasottság nem publikus.

Focielemzés egy lelkes amatőr szemével

DAC vs Slovan - A Fortuna liga magasiskolája

DAC vs Slovan - A Fortuna liga magasiskolája

A Fortuna liga hetedik fordulójában az idei kiírás egyik leglátványosabb mérkőzését rendezték a Mol Arénában. A mérkőzés után a DAC szurkolók többsége keserű szájízzel gondolhatott vissza a rangadóra. A legszomorúbb az, hogy a játékvezető és a VAR okozta ezt. A különböző ítéleteket nem szeretném véleményezni, az viszont elfogadhatatlannak tartom, hogy egy esetet több mint 6 perc videózás után sem tudnak eldönteni. A mai írásomban többet nem is szeretnék a ténykedésükkel foglalkozni, hiszen a pályán sokkal több érdekesség és pozitívum történt.

 Számomra a legszembetűnőbb a hazaiak labdakihozatala volt. A Slovan magas letámadással próbálkozott, ami nem volt meglepő, hiszen a dunaszerdahelyieket az utóbbi időben sokszor zavarta meg letámadás, főleg a középhátvédekre helyezett nyomás által. Németh Antal kitűnően látta a gyengeségeket, pont ezért használt egy olyan labdakihozatatli sémát, amelynek főszereplői a középpályások, természetesen elengedhetetlenek a társak helyezkedése, de a labdát teljes mértékben a középpályásoknak kell felvinni. img_3725.JPEG

A sárga-kékek hetedik perc elején alkalmazták először a fent említett labdakihozatali sémát. Szemmel láthatóan a Slovant meglepte a dunaszerdahelyi csapat. A Slovan 3 emberrel helyezkedik el a DAC tizenhatosa előtt. Henty és Green a 2 középső védőhöz vezető passzsávot zárják, Kankava pedig Dimunt próbálja meg zavarba hozni, illetve a Schäferhez vezető sávot akarja zárni egyszerre. Davis és Blackman adja meg a csapat szélességét és egészen a félpályáig húzódnak fel, ezzel egy picit a szélsők beljebb húzódnak a pálya közepe felé Így könnyebben tudnak területet nyitni a szárnyvédőknek. Kankava túlságosan magasan helyezkedik, Schäfer pedig ügyesen használja ki, hogy Kankava Dimunra összpontosít és jól mozog be az üres területre.img_3726.JPEG

Lamkel Zé a pálya bal oldala felé mozog, ezzel területet nyit, a labdával feltörő Schäfer Andrásnak. Andzouana pedig a labdás játékos felé kezd el mozogni, a Slovan balhátvédjének pedig nincs más választása, szorosan fognia kell a kongói szélsőt. A mozgásával óriási terület nyílik meg a szélen, amit a fiatal Blackman fut be. Schäfer megpróbálta beívelni az üres területre a labdát, de nem volt elég pontos, és Božikov kiengedte a labdát. A kivitelezésbe egy kicsi hiba csúszott, de magában az elképzelés nagyon jó. Könnyen eljuthatnak az ellenfél térfelére 2-3 passzal. Ez a séma legjobban az egységesen jól presszingelő, magas védelemmel játszó csapatok ellen jöhet jól, mint például a Zsolna, Nagyszombat, illetve a Trencsén csapata. img_3727.JPEG

Weiss jól reagált a DAC labdakihozatalára és az első félidő második felében Kankavát Schäfer mögé helyezte, viszont a DAC még ezt is elég könnyen megoldotta, Zé a 10-es posztból visszahúzódik a 8-as posztra és Dimun neki passzolja fel a labdát. A kameruni játékosra hirtelen Zmrhal és De Kamps is kitámad, de a DAC tizenegyese higgadtan passzolja Brunettihez, aki felpasszolja Blackmannak a labdát. A fiatal panamai üresen helyezkedett, mert Zmrhal is megpróbált korábban labdát szerezni a kameruni támadótól. img_3728_1.JPEGimg_3729.JPEG

Mindent összevetve a DAC rengeteg pozitívumot mutatott, amiről beszélni lehet. Hahn és Zé azonnali hatást mutattak a DAC csapatára, a többi érkező pedig idővel mutathatja meg, hogy mit is tud. A mozgásuk viszont rendkívül bíztató volt.

Nekem a labdakihozatalban és támadásépítésben hozta a legnagyobb fejlődést a DAC. Remélhetőleg a lendületes támadójáték nem fog a Rózsahegy csapata ellen sem visszaesni, mert a rózsahegyi staionban mindig nehéz, fizikális meccseket szokott játszani a DAC. 

Szólj hozzá! foci labdarúgás DAC focielemzés Tovább
DAC vs Slovan - A Fortuna liga magasiskolája Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • DAC DAC
  • Taktikai hangolódás az FK Partizan vs DAC mérkőzés előtt Taktikai hangolódás az FK Partizan vs DAC mérkőzés előtt
  • Mi lehet Németh Antal terve a következő szezonra? Mi lehet Németh Antal terve a következő szezonra?
  • Mi a helyzet a DAC-nál? Mi a helyzet a DAC-nál?
  • Az ötvédős  rendszerek összecsapása Az ötvédős rendszerek összecsapása

A bejegyzés trackback címe:

https://focielemzesek.blog.hu/api/trackback/id/tr4916682110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook Twitter

Focielemzés egy lelkes amatőr szemével

Én egy 21 éves fiatal vagyok, aki szabad idejét nem kímélve foci meccseket néz és elemez. Sokan kérdik, hogy miért, de a válasz rendkívül egyszerű. Mert ezt szeretném csinálni a jövőben. Blogom témája így nem más mint a foci, szeretett sportágam

Keresés

Friss topikok

Címkék

DAC (8) foci (18) focielemzés (18) labdarúgás (18) Marco Rossi (2) Schäfer András (1) Címkefelhő

Blogajánló

Ide vidd a kutyát strandolni!     Állandó problémaköre a kutyásoknak, hová lehet menni pancsolni a kedvenccel. Mert igen, a nyár és a fürdés nekik is jár, sőt. Most hoztam egy menő listát nektek, kutyafuttában közlöm is, hogy rá tudjatok keresni igény esetén. A kutyabarát szolgáltatók közül természetesen nem maradhatnak ki a… neszeszer.blog.hu
blog.hu

Archívum

  • 2024 március (1)
  • 2023 február (1)
  • 2021 szeptember (2)
  • 2021 július (2)
  • 2020 szeptember (5)
  • 2020 augusztus (4)
  • 2020 július (1)
  • 2020 február (1)
  • 2019 december (1)
  • 2019 november (1)
  • 2019 szeptember (1)
  • Tovább...

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML

Egyéb

Taktikai elemzés
süti beállítások módosítása
Dashboard